Magamról

1958-ban születtem Gyöngyösön, távközlési mérnökként dolgozom 1979 óta. Az elsõ gépemet a gyõri fõiskolai idõ alatt, építõtábori fizetésembõl vettem az NDK-ban, azóta fényképezek.

A 80-as évek elejétõl járok Erdélybe táncot gyûjteni, az ottani emberekrõl, szokásokról sok fényképet készítettem.

Az EXA-1b gépem továbbító szerkezete az ezredforduló környékén tönkrement, egy Canon SLR gépet vettem, amit 2003-ban egy teleobjektívvel egészítettem ki, ami új lehetõségeket mutatott meg számomra. Újra a természet felé fordultam, egyre több ilyen jellegû képet készítettem mind itthon, mind Erdélyben.

2005 õszén természet és városkép témájú képeimet egy kiállításon állítottam ki. Innentõl kezdve digitális technikára tértem át, ami tovább bõvítette lehetõségeimet. Ugyanebben az idõszakban résztvettem egy Vizúr János és Forrásy Csaba által vezetett természetfotós mesterkurzuson, aminek elvégzése után alapvetõen megváltozott gondolkodásmódom a fényképezésrõl.

2006-tól madarakat kezdtem el fényképezni lessátras technikával, ami nagy élmény volt számomra. Ebben az évben pályázatokon sikerült helyezéseket elérnem, ami nagymértékben növelte motivációmat.

2007-tõl egyre több idõt töltöttem el fotózással, egyre nagyobb örömet jelentett a természet közelsége, a növények, állatok életciklusának, életmódjának megismerése, megfigyelése.

2008-tól fordultam a természet mellett a szociografikus témák ill. a tánc ábrázolás irányába, melyek azóta is foglalkoztatnak. Ennek az évnek a végén két fotós társammal megalakítottuk a Szempont Fotókört, melynek jelenleg vezetõje vagyok.

Eddig öt önálló tematikus kiállításom volt.